Rikki
A szőke fürtös lány két dolgot titkolt a barátnői előtt. Az egyik,hogy a családja nem éppen gazdag.A szülei elváltak,Rikki pedig az édesapjával maradt.Amikor a városba költöztek és megismerkedett a többiekkel, szinte semmijük sem volt,egy lakókocsiban éltek egy parkban.Végül amikor már kialakult a jó kapcsolat Emma,Cleo és Rikki között,a lány meghívta a barátait hozzájuk egy kerti grillezésre-a többieknek pedig egyáltalán nem okozott gondot, hogy Rikki papája nem Bill Gates.Rikkinek volt egy másik titka,mégpedig a Zanenel való kapcsolata. Eleinte titkolták,hogy egymásba szerettek,később azonban,félve a lelepleződéstől,elmondták,hogy együtt járnak-a többiek pedig elfogadták ezt.
Cleo
A barna szépség szégyellte barátnői előtt,hogy nem tud úszni.De amikor sellővé vált,uszonyának köszönhetően könnyedén megtanulta ezt a mozgásformát-azóta pedig rendszeresen megmártóznak a lányokkal.
Emma
Emma igazi rendszerető lány volt,utálta a rendetlenséget maga körül-ezt azonban mindig titkolta még a többiek előtt is,nehogy azt higgyék róla,hogy merev és nem tud ellazulni.Ezt próbálta is bizonygatni a barátnőinek,de hamar kiderült,hogy Emma úgy jó,ahogy van: rendszeretően.